Ötvenöt év. Nem érdem, csak állapot. Vannak, akiknek eltelik szépen, csöndesen, van, akiknek mozgalmasan. Az enyém mozgalmasan telt, bár nagyon szépen, csöndesen indult.

Mindenkinek az élete egy regény, mindenkié valódi kincs, magának a legdrágább. Nem vezet más, csak hogy kiirhassam magamból az utolsó 10 év minden keserét és fájdalmát és talán az unokámat (esetleg unokáimat) érdekelni fogja a nagyi élete, akit talán nem is ismer(nek).

Már meghalt barátnőmtől kérdeztem mindig, mennyit bir az ember. Azt mondta, Zsuzsóka, sokat. Aztán ő nem birta. Hogy én meddig bírom? Nem tudom. Egy biztos, az elmúlt hat év talán évekkel rövidítette meg az életemet.

Gondolkozz pozitivan, örülj neki, hogy süt a nap! Ha ezt hallom, igaziból feláll a szőr a hátamon! Nekem attól, hogy süt a nap, a gondjaim nem oldódnak meg, nem tudok jobban aludni, a rettegésem a jövőtől nem lesz kisebb. De legalább süt a nap.